| BUDAI GYÖRGY | |
| Gyuri, összegyűltünk, hogy elbúcsúzzunk tőled. Elbúcsúzzunk, mert hiába könyörögtünk, mégiscsak átmentél a másik oldalra. Levetetted ezt a testet, annyi boldogság forrását, hogy még szabadabb lehess. Most itt állunk értetlenül, még mindig remélve, hogy ez az egész egy tréfa, mindjárt jöhet a nevetés, de sajnos életed első rossz poénját engedted meg magadnak… nincs nevetés. Nem ehhez szoktattál bennünket. Egy szó jut eszembe, amit csak félve merek kimondani, annyira idejétmúlt és elcsépelt lett: hős. Pedig igenis, a hőse voltál az életünknek. Mindig legelöl szerettél állni – jóban és rosszban – és sosem léptél hátrább, bármivel találkoztunk. Mindig kimondtad a szavakat, amiket ki kellett mondani, megtetted a lépéseket, amiket meg kellett tenni, és – bármibe is került – mindig helytálltál. Gyakran helyettünk is. Lassan szétosztogattad magad közöttünk. Nemigen tudott saját képére formálni ez a közeg, amiben élünk. Leperegtek rólad az elvárások, a lelked mélyén szelídíthetetlen maradtál. Próbáljuk vigasztalni magunkat, hogy hiszen nem is haltál meg, itt vagy a lelkünkben, a gondolatainkban, a szavainkban. Hát igen… Nem tudom, hogy oda, ahol most vagy, eljutnak-e az üzenetek. Az én üzenetem ez: találkozunk a csend mélyén. Egy szavam maradt: béke. Béke veled Gyuri. Nagyon szerettünk. Sárai Gábor |
|